A múlt évben még egy helyben álltam - értetlenül és tétlenül - , mert az érzelmi fájdalom azzal mérgezett, hogy nekem most biztosan semmi sem sikerül.

Elcsépelt fogadalmak, látszólag új tollal íródott halvány elhatározások, mint egy pislákoló gyertya lángja, melynek szerény fényét az első fuvallat taccsra vágja.

Sokat botladoztam, míg végül az új útra léptem, korábban a földet pásztázó szemeimmel végre az ég felé néztem.

A sorskerék forog tovább, de az éltető dalaimat tápláló lemez most nem akad, úgy érzem az életem jó irányba halad.  

Az ágyamon fészkelődve érdekes dologra leltem, gyorsan a kezembe vettem és tanácstalanul lestem. Első pillantásra fognak tűnt, de mivel mostanában sem a fogtündérrel, sem a vacogó cápával nem randevúztam, tudtam, hogy más magyarázat lesz a befutó.

Tüzetesebben megtapogatva világosság vált, hogy ez valaminek a letört porcelán darabkája. Az ágy mögötti polcra tekintve megleltem az áldozatot is: egy korábban ajándékba kapott szerencsehozó elefánt veszítette el az egyik agyarát. Gyanítom, hogy a hétvégi nagytakarítás során sikerült letörnöm, csak a munka hevében nem akadt meg rajta a szemem.

Remélhetőleg az agyar-csonkítás miatt nem sújt majd balszerencse az elkövetkező időszakban. Elvégre az általános hangulat még mindig magasan száll, és az elefánt ormánya is rendületlenül áll. :D

A múlt ízes pillanatai gyakran kergetnek, a bájos és csacska lányok velem együtt nevetnek.

Bárányfelhők árnyéka alatt összebújunk a parton, falánk ajkaimat csókra vágyakozóan tartom.

Másnap reggel mosollyal az arcomon ébredek, a kedves suttogást követve a konyhába tévedek.

A kiflicsücsök éppen a langyos tejbe csobban, ebben a percben is sok szív szerelemre lobban.

Ezúttal is többet ésszel, mint erővel.

Magas-Tátra. Csodaszép környezet, friss levegő, nyugalom és béke. Egy hely, amely különleges magasságokba repít, és megszabadít a szürke hétköznapok önkínzó gondolataitól.

A kizárólag pozitív érzésekkel átitatott felvezetésemet a saját tapasztalataim táplálják. A hétvégi túra során szerzett élményeket írásban nem lehet visszaadni, de egy poszt erejéig mindenképpen érdemes róla megemlékezni.

Ismét játékra invitállak bennetek.

A tovább gomb mögött ezúttal három képrejtvény lapul.

Különleges volt az az éjszaka, minden korábbinál jobban beszűrődött a külvilág zaja. Közben egy láthatatlan erő folyton csak azt suttogta nekem: ideje mennem, a fény felé vezető útra kelnem. Ez volt a születésem csodájának első mozzanata, míg a következő pillanatban már mindent ellepett a homályosan cikázó alakok hada.

Akkor egyáltalán nem szégyelltem könnyesre sírni szememet, dobhártya-repesztő hangmagasságban üvöltöttem, hogy kérem vissza a biztonságos rejtekhelyemet. De nem volt visszaút, meg kellett barátkoznom a színes új világgal, a drága szüleimnek meg a lábam között azzal a "micsodával". 3100 grammos súllyal és 50 centis törphosszal egy aranyos kis fickót kaptak, cserébe ők nekem végtelen sok szeretet adtak :)

Mert játszani jó!

Csapjunk is bele a blogos lecsóba! Jó étvágyat!

1. Tessék nyalakodni!2. Második nekifutásra szükséges némi majomkodás, hogy összeálljon a kérdés.

A ropogós megfejtések jöhetnek a komment szekcióba. Csak bátran! Nem titkolt vágyam, hogy bebizonyítsuk: nem csak a Földön túl, de itt is van élet:)