Különleges volt az az éjszaka, minden korábbinál jobban beszűrődött a külvilág zaja. Közben egy láthatatlan erő folyton csak azt suttogta nekem: ideje mennem, a fény felé vezető útra kelnem. Ez volt a születésem csodájának első mozzanata, míg a következő pillanatban már mindent ellepett a homályosan cikázó alakok hada.

Akkor egyáltalán nem szégyelltem könnyesre sírni szememet, dobhártya-repesztő hangmagasságban üvöltöttem, hogy kérem vissza a biztonságos rejtekhelyemet. De nem volt visszaút, meg kellett barátkoznom a színes új világgal, a drága szüleimnek meg a lábam között azzal a "micsodával". 3100 grammos súllyal és 50 centis törphosszal egy aranyos kis fickót kaptak, cserébe ők nekem végtelen sok szeretet adtak :)