A múlt évben még egy helyben álltam - értetlenül és tétlenül - , mert az érzelmi fájdalom azzal mérgezett, hogy nekem most biztosan semmi sem sikerül. Elcsépelt fogadalmak, látszólag új tollal íródott halvány elhatározások, mint egy pislákoló gyertya lángja, melynek szerény fényét az első fuvallat…

Fuss, ne nézz hátra, én most megpihenek. Szaladtam utánad míg vitt a lendület, melynek te voltál a végtelen erőforrása. Követtelek kíváncsi szemek előtt: szélben, napsütésben, sárban, parányi lábaid nyomán haladva, közben sok-sok lehetőséget megragadva, hogy feltárjam neked szívem hangját. Fuss, ne…

Túl sokat adtál ahhoz magadból, hogy ne csak halvány emlékképként tároljalak gondolataim világmindenségében. Mindeközben rengeteg olyan momentum is fűződik hozzád, amivel már nem csak az agyamat bódítottad, de a szívemre is hatást gyakoroltál. Mindez csak délibáb lenne? Ilyen ingoványos talajon…