Tanulj meg férfi módjára határozottan vezetni, és ne próbálj engem megvezetni! - csengett a fülemben az igen kemény felszólalás. Pedig mindvégig az anyósülésen mocorogtam, azzal bódítva magamat, hogy az én kezemben feszül a kormány. Valójában mindig a Nő irányít! Ha ő nem ad finom jelzéseket arra vonatkozóan, hogy hajlandó velem kocsikázni, akkor teljesen mindegy hány lóerő dobog alattam, és milyen irányba szeretném terelgetni a ménest.

Ő is nagyon nehezen pattant be mellém, talán már meg is bánta. Erre szeretne legkevésbé gondolni egy férfi, mikor tényleg élvezi az utazást. A kátyúkat persze nem lehet mindig kikerülni, de az élet útján való "száguldozás" azért megtanít az elővigyázatosságra. 

De én elcseszett sofőr voltam! Mikor finoman és játékosan megjegyezte, hogy lassítsak (kanyar jön), én gyorsítani szerettem volna. Mikor gázt kellett volna nyomnom, akkor hirtelen lefékeztem. Nem csoda, hogy most értetlenül áll előttem, és szótlanságával büntet. Tekintetével kérdőre von korábbi szavaim miatt, miközben engem csak az az érzés éltet, hogy ott legbelül még kedvel.  Mert az én szívemnek mindig kedves marad.