Kicsit úgy érzem magam, mint Az 50 első randi című filmben az Adam Sandler által megszemélyesített Henry Roth, aki újra és újra nekirugaszkodik Lucy meghódításának. A nő amnéziája igen minimálisra korlátozza azt az időt, mely alatt a férfi tettei és szavai őszintén megérinthetik szívét, de pont ebben rejlik ennek a könnyed és szerethető romantikus történetnek a különlegessége.

Az Ő esetében egészen egyén-centrikus amnéziáról beszélhetünk. Valamiért csak a velem kapcsolatos pillanatok potyognak ki a rövid távú memóriájából. De még ez sem tántoríthat el! Nem a hódítási vágy vezérel, ő nem egy strigula az Éljük az életet, élvezzük amíg lehet címmel felvértezett, ütött-kopott füzet belső borítóján. Kizárólag azokat az egyszerű érzéseket szeretném újra előcsalogatni, amelyek tudatosítják csökönyös fejében, hogy mennyire is élvezem a társaságát. Ráadásul tudom, hogy mindez kölcsönös, különben már régen elrepültem volna, mint egy vándormadár.